Lonex L4-PR 6"

l4pr6.jpgAki szokott webshopokat böngészni, biztos találkozott már a Lonex márkával. A tajvani cég elsődlegesen alkatrészgyártással kezdett a piacon. Termékeik erős felsőközép kategóriát képviselik minőségben. Az iparág átlagos, olcsó minősége felett teljesít. Az igencsak fapados honlapjuk szerint a '80-as években kezdték műanyag fröccsöntéssel. Elmondásuk szerint a fókuszt a minőségre helyezik. Olybá tűnik az alkatrészek gyártása mellett úgy döntöttek belevágnak az AEG-ek világába is. És mivel is lehetne jobban nyomot hagyni, mint az AK- és M-szériával. Ennek egyik eredménye ez a kis gyösz. Egy alapjaiban Marui rendszerre épülő, de meglehetősen sokat módosított, műanyag fantazmagória (a szó jobbik értelmében).l4pr6_1.jpg Ahogy az előbb említettem a fegyver tokozás teljes egészében műanyagból készült. Az irányzékok is. Kivétel ez alól a kezelőszervek, a hangtompító imitáció a válltámasz sínje, a külsőcső és a válltámasz belső konzolja. A fegyver külsőre "egyedi" megjelenésű (már amennyire egyedi, egy sorozat gyártott cucc, bár erre elterjedsége [vagyis annak hiánya] ráerősít). Sok olyan külső részletet tartalmaz, ami miatt eltér a szokványos, klasszikus AR15 család tagjaitól. l4pr6_2.jpg Például. A tok felső recézett dizájn része. A bolt catch stiftjének szélesített háza. Az integrált sátorvas. A markingok természetesen egyik valódi fegyverét sem parodizálják. Kapunk egy Lonex lófejet. Kezelőszerveit tekintve megegyezik a szokványos M-szériákkal (elsütőbillentyű, tárkioldó, tűzváltó, felhúzókar, bolt catch).l4pr6_3.jpgA jobb oldalon robotosabb kialakítást kapott a forward assist háza és a hüvelyterelő.  A sportrecézést itt is feltűnik a felhúzókar alatt. A lower Magpul stílusjegyeket próbál utánozni: sátorvas, tűznem piktogramok. A pisztolymarkolat szintén Lonex logós, "ergonomikus" változat. Püffedtebb mivolta miatt markos legények értékelni fogják. A tárkioldó egy 2,5mm-es imbusz csavar fogja. Esztétikusabb a kerethornyos csavaroknál.l4pr6_5.jpgGyári felállásban a fegyver előrevezetékelve érkezik és a rail egyik lyukán át kibelezett tárban lévő akkuhoz csatlakozhat. A tárat egy ready mag tartja. Ez az egyik alternatívája az AN/PEQ boxoknak, ha épp nem fér a tokozásba az akku. Okosan csinálva simán befér egy 1200mAh-s, 7,4v-os, 25-50C Turnigy LiPo. Mivel az előagy magasított simán elfér. A hozzáadott hangtompító nem engedi kiesni az akkut.l4pr6_6.jpgA belsőcső nem teljesen, de belelóg a hangtompítóba, ami egyébként nem szivacsos belül.l4pr6_7.jpgSok M-szériás fegyverél probléma a sínrendszer, előagy rögzítése. Jellegükből és a gyártási minőségből kifolyólag (és "javítási tudás" hiányának köszönhetően) lötyögnek, nem állnak egyenesen, kilazulnak. Nos, itt a dolog paraszt egyszerű. A komplett előagy egy darab műanyagból van fröccsöntve. Igényesség fokmérője, hogy nem csak úgy a műanyagba nyomtak egy menetet, hanem rendes fémből betétbe tekeredik a 3-as hernyócsavar. Ez a csőrögzítő anya hornyába illeszkedik, a miatt nem lehet lehúzni.l4pr6_8.jpgA külsőcső kétrészes és emiatt érzékeny. A csavarok nincsnek menetrögzítőzve, így ugrabugra és a lövöldözés hatására fellazulnak, ami toldatcső mozgását fogja jelenteni és az anyag elnyalódását. Mint minden esetben itt is érdemes még új korában megoldani ezt.l4pr6_4.jpgA tus tényleg nem egy túl szokványos cucc. 3 lépcsőben állítható. A legkintebbi állásban is viszonylag rövid a fegyver. Aki a hosszú és/vagy tökig kitolt M4 tushoz szokott csalódni fog. l4pr6_9.jpgRögzítése sem a megszokott Marui vonalat követi. A lower csonkja menetes, erre kapaszkodik egy alutoldat. Ide jön a konzol, majd az egészet egy nagy végzáró csavar fixálja. Mivel a Lonex gyárt vissza rúgás utánzatos AEG-eket, ezért szükség volt erre a rendszerre. Hátránya, hogy gyakorlatilag csak magával kompatibilis és egy szíjakasztó felszerelése is akadályt jelent. Egyébként nagyon minimális lötyögés tapasztalható, ami bőven a megengedhető kategóriában belül van. A pozícióba reteszelés határozott. Acél a reteszelő csap, szóval hossztávra tervezték.l4pr6_12.jpgVFC-éknél szokás az a jópofa fícsör, hogy a zárimitációt rögzíteni lehet és a bolt catch-et megnyomva elengedni. Nos, ez itt is megvan és rátesz egy lapáttal. Elektromos blow backet is felvonultat. Habár ez inkább csak jelzés értékű. Ahhoz, hogy jobban rángatózzon, hiányzik belőle az rendszer, ami rugóvezetőn át a dugattyú rángat. l4pr6_19.jpgEzen a képen látható a blowback szerkezet alkatrészei. l4pr6_14.jpgl4pr6_15.jpgMint fentebb utaltam rá nyomokban Maruit tartalmaz. A gearbox kialakítása a blow back miatt kicsit másabb. Illetve javítottak a box orr részén. És persze, át kellett alakítani a tetejét is, hogy a zárimitációs rendszert egye. A selector plate vaslemez. l4pr6_17.jpgA box 9mm-es golyós csapágyakon fut. Öröm, hogy nem kell a csapágyak rögzítésével tökölni. AEGek nagy része szenved attól, hogy a csapágyfészekben (ahol masszívan, egy helyben kéne állniuk) a csapágyak el tudnak forogni. Erre két megoldás van. Az egyik, hogy úgy kéne méretezni, legyártani (!) az alkatrészeket, hogy megfelelő mennyiségű fedés legyen köztük. Vagy csapágyragasztó. A második nem lenne olyan bonyolult, mégsem csinálja a gyártók túlnyomó többsége... Amúgy képen megfigyelhető, hogy a gearbox az orránál jócskán kapott anyagot. Másik örvendetes dolog, hogy a sarkok lekerekítést kaptak, így kiütve a neuralgikus feszültséggyűjtő helyeket. A gb bal oldaláról készült képen látszik, hogy kicsit túlzásba is vitték ezt az "erősítős" dolgot. E miatt a gyári vezetékek épp elférnek, ha előrefelé mennek a madzagok.l4pr6_10.jpgAkárcsak a selector plate, úgy a hop up kamra láttán is erős párhuzam fedezhető fel a Lonex és a VFC között. Nem azt mondom, hogy teljesen ugyanaz a kettő, erősen hasonlítanak egymásra. Ami amúgy nem probléma. A gyári kamra szakít a Maruis hagyományokkal. Tárcsás mivoltát, amúgy jobban szeretjük. Egyszerűbb szerkezet és finomabban is állítható, mint a fogaskerekes társaik. A gyári gumiról nem tudok nyilatkozni, már nem az volt benne. A cső egész korrekt marásokkal van ellátva. A hop up ablak kisebb, mint a megszokott átlag. A furat végén szép, igényes a kiszélesedés.l4pr6_16.jpgBelül. A gearboxot szétborítva egy kellemesen kent alkatrész halmot találunk. l4pr6_18.jpgFura, amikor az ember egy boxon belül találkozik egy alapvetően after market alkatrészeket kínáló cég komplett fegyverével. Olyan, mintha valaki pénzt nem sajnálva legózta volna össze. Persze ez nem így van. Fura tovább, hogy a full fémfogas dugattyú fogasléce félfogazású, holott ezt egyáltalán nem indokolja a gyári kerékszett. A dugattyútest egész kemény anyagból van. Remélhetőleg nem éri utol a full fém fogas dugattyúk átka, miszerint a végén már annyira kevés a matéria, hogy ott szeret eltörni, aminek hatására szét tud nyílni a test. Vagy a fogasléc kiszakad a vezetőjéből. Feltűnő lehet a belépő fog és következő közötti nyári szünet. 2 fogat kihagytak, bár ezt a gyári AOE nem indokolja. Fura, hogy a Lonex nem hisz a rugó csapágyazásában. Pedig jó dolog, kevésbé fárasztja a rugót, mivel összenyomáskor tengelyirányba csavarodik. Itt se a fém, fülek nélküli rugóvezetőn és a műanyag dugattyúfejen sem jelenik meg. Ellenben van egy előfeszítő (ezt adott esetben ki lehet cserélni egy csapágyra) és egy alátét. Rugóvezető kialakítása nem kompatibilis megszokott dolgokkal, mivel egy nagy furat van a közepén, ami BAW, azaz a visszarúgás szimulációt végzi. E miatt nem csoda, hogy nem fért rá csapágy. A henger, hengerfej, nózi, dugattyúfej és o-gyűrűje rendesen tömít. Itt érződik, hogy jobb minőségűbb, mint az átlag AEG-ek. A nózi műanyag és o-gyűrűs. A tappet plate olyan szempontból érdekes, hogy egy lépcsőzetes kialakítást kapott az oldala. Ez a Modify cuccokkal van erős rokonságban. A gearbox nem csak kifelé terpeszkedik, hanem befelé is. Az már egyszer biztos, hogy a beton biztos V2 orra mentek rá a tajvani srácok. Nem úgy a cut off lever esetében. Még mindig nem értem miért nem lehet elfelejteni a fogaskerékhez képest puhább anyagokat. Ez sem acél... Így kopni is fog.l4pr6_20.jpgFogaskerekek. Első ránézésre megörültem, hogy egy fasza kerékszett. Majd kitakarítva és megforgatva elég morgós hangjuk volt. Tüzetesebben szemlélve a középsőt látszik, hogy a fogak messze nem tökéletesek. Ez ilyen formán csalódás volt.l4pr6_21.jpgA gyári AOE-t már említettem. Íme. Kb. 5mm-t még simán jöhetne hátrább a dugattyú, hogy minél nagyobb felületen kapjon bele az első fogba a kerék.l4pr6_13.jpgA végére maradt a motor. A Lonex egész jókat gyárt. Az A1 és A2 motorjaik nagyon kellemes darabok, persze nem a legolcsóbb kategória. Kidolgozásban ez is hajaz rájuk, de be kell látni, hogy ez egy alap motor, semmi különleges mágneses térrel. Tetszett a szénkefe kialakítása. Vastag rézfonat és rá van csavarozva. Hús is van rajtuk bőven. Síkban van kefeház szélével, emiatt a rugót a síkon kívülre kerül. Összességében ez a fegyver műszakilag egész igényes cucc. Hibái persze vannak, de még így is bőven átlag feletti, amit műszakilag nyújt. A Lonex cuccok találunk még ASG néven átbrandelve, szóval ne lepődjünk meg, ha egy ASG M4 erőteljesen hasonlít erre. Ez a cucc 250-300€-s kategóriába tartozik. A test műanyag, nincsenek markingok és amúgy is ez egy fantázia szökevény. Ezért úgy érzem, elsődlegesen a külseje fogja eladni. És ott lesz a latban a műszaki igényesség is.

l4pr6_22_1.jpgAkár mennyire is AR platform, a válltámasz rövidsége miatt a fegyver kényelmetlen lehet hosszú csápokkal megáldott játékostársaknak. Ahogy a képen is látszik a fullra kihúzva közelíti meg egy crane stock első pozícióját.

pateron.jpgHa számodra is érdekes a blog és úgy gondolod, hogy megéri, hogy havi egy sajtburger árával támogass, sokat segítesz a megjelenő tartalmak készítéséhez.
A patreon támogatók az itteni megjelenés előtt olvashatják a legújabb bejegyzéseket.