Cyma CM.077A

cm_077a.jpgCyma AK-k továbbra is az airsoft világ igáslovai. Nem céljuk, hogy hatalmas műszaki újdonságokat tegyenek az asztalra, egyszerűen olcsó és -többnyire- jó replikákat csinálnak.
Magukhoz képest, mindig találni valami innovációt a régebbi modelljeikhez képest. Ami becsülendő. Persze a realisztikusság AEG platformú részletes kergetése sem a feladatuk. Aki erre vágyik, amúgy sem Cymát vesz. Aki egy pofás, nyúzható jószágot akar, annak tuti választás.
2017 nyarának újdonsága a CM.077 és CM.077A volt. A 77-es széria a Cyma házának felsőrészét képviseli. Eladhatósága a gyárilag Magpul kiegészítőkkel teleszórt külsőben rejlik. A hab hozzá a legendásan nyúzható belső, a cseresznyét a korrektül, pontosan illeszkedő külső alkatrészek adják.

A sima 077 és a 077A között a különbség a tus. Az előbbi a MOE másolatát, míg utóbbi a ZHUKOV-S fazonút kapta. A többi kiegészítő ugyan az.
A Magpul kiegészítők mellett egy railes tokfedél is része a mókának.cm_077a_1.jpgA fegyveren az alkatrészek illeszkedés pontos. Semmi sem lóg, nyiszog vagy kotyog. Ugyanakkor sok csavar van, ami összetartja külsőt, amiket nem árt már újkorában menetrögzítőzni, hogy a későbbiekben is ennyire patentül álljon minden.cm_077a_36.jpgA jobb oldalon a szokásos AK-s kezelőszervet találjuk, a nem túl ergonomikus tűzváltókart. Lent az egyes, középen a sorozat, felül biztosít. A felhúzókar mögött állítható a hop up. A fegyvernek ezen az oldalán nincsenek a megszokottól eltérő trükkös, taktikai izék.cm_077a_35.jpgA baloldalon az infrabak hiánya tűnhet fel. Ami nem meglepő, hiszen ez egy AKM szeretne lenni a modern Magpul kiegészítők alatt.
A bak hiánya ugyanakkor fel sem tűnik, hisz a tokfedél kapott egy sokkal praktikusabb sínt az optikáknak.cm_077a_34.jpgA pisztolymarkolat szintén a Magpulosítás "áldozata" lett a MOE nevezetű replikáját kapta. Fogása egész kényelmes, bár felülete lehetne jóval textúrázottabb a biztosabb fogás érdekében.cm_077a_2.jpgAz előagyat Zhokov névre keresztelte a Magpul. Vajon ez egy amerikai fricska az oroszokféle?
A modern, műanyag kiegészítőknek számos előnye van. Olcsón gyárthatóak, könnyűek és megfelelő kompozitot használva tartósak is. Ez az előagy ráadásul modulárisan sínezheztő vagy kiegészítőzhető. Az M-lok rendszert használja.
cm_077a_3.jpgA Magpul AK előgyak közül a ez a leghosszabb verzió, tehát ezt lehet a legjobban szétkarácsonyfásítani.cm_077a_6.jpgSzétborítva ezzel az alkatrész duzsungellel talájuk szembe magunkat. Az előagy egy hajtott alu lemezbe kapaszkodik.cm_077a_5.jpgKét alu konzol és 4db 4-es csavar tartja a csövön az előagy alsó részét.cm_077a_9.jpgA felső a szokásos AK droktrina szerint épül fel. A gázdugattyúházra kell felpattintani.cm_077a_8.jpgHogy az előagy ne csússzon le a lemezről a tövében található 2 imbusz csavar fogja meg.
A lemezen, felül elöl és hátul a visszahajtott részekbe tud kapaszkodni az M-lok szerelvény.cm_077a_4.jpgA kiegészítők rögzítésének egységesítése a picatinny rail-ek szélesebb körű elterjedésével kezdődtek. A mart, fix sínre lehet felaggatni a motyókat. Ennek hátránya, hogy pontos méretezést kíván és normálisan csak fémből (acél, alu) lehet megcsinálni, emiatt drága. A fentebb linkelt M-lok rendszer ezzel szemben paraszt egyszerű. Az előagyon lévő sztenderd méretű kivágásba illeszkedik egy vagy több ponton az rögzítendő alkatrész.
cm_077a_7.jpgEgy alakos anya, ami a csavar meghúzására 90°-kal elfordul, majd megakad, ekkor fixre lehet húzni a csavart.
Oldás szintén ilyen egyszerű. Amint eléggé letekeredett elfordul és kihúzható a cucc. Zseniális, olcsó, egyszerű. A képen látható QD szíjakasztó az előagy alu vázába is kapaszkodik.cm_077a_11.jpgA csőre stiftekkel csatlakoznak az alkatrészek. Az első irányzék egyenesen és betonstabilan állt ezen a játékpuskán. A mögötte lévőnek volt némi oldalriányú holtjátéka. cm_077a_12.jpgAz irányzéktömb szintén kifogástalanul egyben volt a csővel.
A külsőcsövet nézve támad némi szerepzavar, hogy most akkor melyik rendszerrel van dolgunk. Egyvelege a VFC (stiftes alkatrészek) és LCT (a hop up kamra konzolja a külsőcső része) rendszernek.
Az LCT jegyek előnye, hogy a kamra egyáltalán nem tud elmozdulni. Hátránya, hogy a szétszedéshez le kell szedni a front szettet.cm_077a_17.jpgAz egyedüli hernyócsavar a külsőcsövet fogja, plusz a nagy stift alatta. Ezt csavart nem árt megkínálni egy kis menetrögzítővel, hogy sokáig mozdulatlan maradjon a fegyver eleje.
A vaslemezbe szegecselt konzol spiáter.cm_077a_13.jpgA railes tokfedelet a képen látható csavar fogja. Ez forgáspontja.
Irányzék gyanánt egy  fix nézőkét álmodtak rá. A szokásos AK irányzékokkal ellenben nem állítható a magassága.
A vasirányzékot csak elöl tudjuk állítani. A magasság állításhoz adnak egy kulcsot.cm_077a_15.jpgMa a sín "jófajta" spiáter öntvény. Számozással, hogy tudjuk hová tettük előzőleg az optikát (vagy bármi mást). Mivel a tokfedél még mindig nem a legstabilabb pontja egy AK-nak, ezért jellegéből fakadóan van némi játéka. Az optika zérója mindig vándorolni fog. Airsoft lőtávokon és szórásokon nem akkora tragédia.cm_077a_16.jpg3db 2,5-es csavar fogja össze a szerkezetet. A mentrögzítést hosszútávon meghálálja.cm_077a_14.jpgItt látható, hogy az LCT elevek mentén épített cucc burtálisan fixen tartja a hop upot. cm_077a_10.jpgUSA kiegészítőkhöz USA gyártmányú kompenzátor dukál. LANTAC Drakon, hát finoman szólva rusnya replikája került a fegyverre.  cm_077a_18.jpgZsukov marshall a tuson is visszaköszön. Szintén könnyű, polimer konstrukció. Vashoz szokott arcok is megnyugodhatnak, nem igénytelen tejfölös dobozból van.
Modernségét fícsörpakkja tovább erősíti.
-5 pozícióban állítható
-behajtható
-fém QD szíjakasztó mindkét oldalon
-gumírozott tustalpcm_077a_20.jpgA hosszú fegyver szállításnál kompaktabbra hajtogatható. A retesz határozott, nagy méretű. A gomb kesztűben is jól nyomkodható.cm_077a_24.jpgA zsanér sem az a filigránfajta. 5mm-es acél stift körül forog. A két műanyag szemölcs rögzíti behajtva, ezek rugósak.cm_077a_23.jpgA tust a konzolba 2 csavar fogja. A konzol szintén spiáter, ahogy az első is. Itt is van egy QD pont.cm_077a_22.jpgSzintén szegecselve van a tokba. A jobb oldalon lévő u-alakú hornyba futhatnak a kábelek a motortól.cm_077a_32.jpgÚjabb szelek járnak a Cymánál. A tűzváltókar csavarja immár tényleg egy csavar. Kereszthornyos és az illúzió kedvéért egy vaskupak takarja a fejet. Lapos csavarhúzóval könnyen lepattintható.

Belső

A Cyma hop up szerkezete elég jó hírnévre tett szert az idők során. Persze illúzióink ne legyenek. Ez nagytömegben gyártott olcsó cucc, ami egész jóra sikerült.cm_077a_25.jpgA kamra spiáter, fényes, ezüstös felületkezeléssel. Az olcsó kamrák királya.
A lenyomókar műanyagból van és 0,3mm-nyi oldalirányú holtjátéka kíván némi utómunkát a pontosság kedvéért.
Az állítókar szintén spiáter, ami jelen esetben jól jön, hogy nem műanyag. Ugyanis az LCT rendszerű AK-k állítókarja mögött nincs semmi támasztékként. Működését nem befolyásoló hibája ennek a példánynak, hogy ívben meg van hajolva.
A hop up gumi a Cymától megszokott, középen sliccel lenyomós. Ez az az alkatrész, ami minden airsoft fegyver lelke. Ha ez szar, akkor a fegyver sem teljesít jól. A Cyma fegyverekben ennek az alkatrésznek a minőségszórása nagy. Ha láthatóan szakadt vagy nagy szórást produkál a fegyver kuka. Ennél a fegyvernél nem volt vele baj.
A cső szokásos réz cső. Az átlag kínainál kicsivel jobb minőségben. Feladatát ellátja.cm_077a_26.jpgA 02C nevű gearbox a Cyma egyik top terméke.cm_077a_27.jpgMint a boxok 99%-a spiáter, feketére festve. Ak-k gyakori betegsége a tűzváltó mechanika körüli rakoncátlankodás. Ami a sok részből álló, könnyen taknyolódó spiáter halmaznak köszönhető. Itt a selector plate és a cut off lever könnyen siklott egymáson, ami már félsiker. Így nem kell a fogasíves mechanikának nagy erőt kifejtenie -kopnia-.  A mechanika többi eleménél minimális holtjáték volt.
A képen megfigyelhető a gb háta mögé húzott vezeték, szemben a VFC jellegű AK-k selector plate körül vezetett madzagjaival.cm_077a_28.jpgA kék az új zöld takony. Paradigmaváltás volt a Cymaházban. Nincs nagyon túl tolva. De a fogaskerekek alá, köré jutt a cuccból.cm_077a_29.jpgA gb 7mm-es fémcsapágyakon gurul. A képen már be vannak ragasztva, ahogy illik. A minősége szokásos Cymás. Kellően igénytelen (sorja, élek), hogy olcsó legyen, kellően masszív, hogy jó legyen. Nincs "gyorsrugócserés" bohóckodás és egyéb álinnovatív megoldások. Szigorúan az alapok. Ami bevált, azon ne változtass rajta elvet követi.cm_077a_30.jpgBelül az unalomig ismert motyókat találjuk.
-Henger: réz belső felülete kielégítő. Ne várj tükörsima polírt.
-Hengerfej: műanyag, egy darab o-gyűrűvel, nem árt alá pár kör teflon szalag.
-Dugattyúfej: Marui hagyományokat követő, spiátertömbös, bár a rugó már nem kapaszkodik bele. Műanyagból van, ventillált. Az o-gyűrűje kicsit sorjás, pont ahol nem kéne. "Különlegessége" az az átlátszó karika, ami mint második védvonal tolja előre a levegőt.
-Nózi: tömítetlen, átlátszó műanyag, feladatát ellátja.
-Fogaskerekek: szokásos olcsón előállítható, porkohászolt alkatrészek. Gyári hiba középső keréknél szokott előferdülni, ilyenkor a nagyobb íven lévő fogakból 1-2 letörik. Míg mennek (ha nem hibásak kiszolgálják a fegyver élettartamát), 400 fps körül tökéltesen elvannak.
-Rugóvezető: az eddigiekhez képest ez az alkatrész kapott egy kis újítást. A csapágyon lévő gallér eddig nem volt. Ezzel két dolgot értek el. Az egyik, hogy 3m-rel több előfeszítést kap a rugó, a másik, hogy precízebben központosítja.
-Rugó: a fegyver alapvetően 400fps felett van. Az előfeszítő tömböt kivéve (és egy 3-as önzáró anyával helyettesítve) 375fps-t tudott vele a fegyver 0,25-öshöz beállított hop uppal.cm_077a_31.jpgVégre egy motor, ami normális mágnesekkel van szerelve. "Olcsón, nagy nyomaték" a piros seggű, szürke motor mottója. A reakció ideje 7,4-es LiPo-val korrekt, a tűzgyorsaság már nem ennyire fickós, de a gyári 9,6-os NiMh-val több, mint kielégítő.

Összegzés:

Ez egy olcsó, de mégis árában minőségi anyagokból korrektül összerakott replika. A Cyma sosem a realisztikusság legmagasabb fokait kívánta meghágni. Egyszerűen az airsoft világa Toyotájává reszelgették az évek során a kis kínai kezek. Elfogadható áron kínál kellemes minőséget. A Magpul köntös sokak modern ákás szívét fogja megdobogtatni.

pateron.jpgHa számodra is érdekes a blog és úgy gondolod, hogy megéri, hogy havi egy sajtburger árával támogass, sokat segítesz a megjelenő tartalmak készítéséhez.
A patreon támogatók az itteni megjelenés előtt olvashatják a legújabb bejegyzéseket.