Umarex VFC HK416 + 2020 GEARBOX UPDATE

hk416.jpgIsmét egy VFC replika landolt a blogon. Akik olvasták az új generációs VFC-ről alkotott véleményemet, érezhetik, hogy meglehetősen szimpatizálok a márkával. Nem véletlenül, hisz műszakilag mind kívül, mind belül egészen egyben vannak ezek az airsoft puskák. Minőségük az iparágban igencsak jónak mondható még ebben a prémium AEG kategóriában is. Míg az új generációnál főleg a külső tekintetében volt némi zavar az erőben, addig belső igen csak pozitív irányba változott. A régebbinél -mint ez a fegyver- a belső kicsit gyengébb. Így hát, volt min fejleszteni. A nyugati világban, ahol a jogrendszer védi a szellemi tulajdont nem igazán érdemes egy az egyben hasonlító terméket piacra dobni. 

 


hk416_1.jpgErre megoldás, ha valaki lepaktál az adott céggel, akinek a motyóját szeretnék más formában, más célra árulni. A licensz tulajdonosa az Umarex és mint matrica gyár partnerekre van szüksége az ipar űzéséhez. A felső kategóriájába kerülő airsoft fegyverek egy részét a VFC gyártja. Klasszikus Marui alapokra építkezve az egyik legigényesebb gyártó. A lehetőségekhez képest igyekeztek a legtöbbet kihozni a termékből. Egy prémium terméket mindig az apró részletek kidolgozottsága tesz kívánatossa és ez az airsoft iparban is így megy.
A felhasznált anyagok minősége mind első osztályú. Minden pontosan és passzosan illeszkedik, ahogy azt elvárná az ember.
A fegyver külseje alumíniumból készült. Kevés acél alkatrésszel, ahogy az eredetin. Kivéve a külsőcsövet, ami nem acél. Az alu anodizált, ami egy sokkal tartósabb felületkezelés. Odaütés hatására sem fog lepattogni és festék eltávolító kemikáliák sincsenek rá hatással.
hk416_2.jpgAz előagyat egy extrudált alu profilból alakították ki. Majd szabadjára engedték a marófejeket. A végeredmény igazán szépre sikeredett. Mindenhol egyenletes, tiszta felületek, sorja nélkül.
hk416_3.jpgAhhoz, hogy a fegyver eleje ne tudjon elfordulni a tok felsőrészébe alakosan illeszkedik az előagy. Ezzel a megoldással tuti nem fog csálén állni, ami sok AR15 pofájú fegyver problémája.hk416_4.jpgAz előagyat egy darab 5-ös csavar rögzíti, ami a csőrögzítő gyűrűbe kapaszkodik. Ezen a fegyveren a barrel nut megvolt lazulva, ezért az előagynak volt egy kellemetlen kottya. Meghúzás és némi menetrögzítés után érte el a fegyver az iszonyatosan egyben lévő érzést. Tényleg olyan, mintha egy darabból lenne. Egyedül a válltámasznak van egy minimális játéka.
A replika részletességét jól példázza a szépen kidolgozott gázdugattyú rendszer. Figyelmesebbek észrevehették, hogy egy átlag AR15/16-hoz képest a tok felső railje magasabban van. A valódi HK416 igazi "újítása" a gázdugattyús rendszer, ami megbízhatóbb üzemelést tesz lehetővé, a gázokat a tokba visszavezető rendszerrel szemben, mivel nem jut a szerkezetbe a lőporgáz mocska. Nos, az airsoftos ember ebből nyilván semmilyen előnyt nem lát lévén, hogy sűrített levegővel üzemel a jószág. És emiatt a rendszer miatt kellett megemelni a railt. A szerkezet alig látszik, mégis gondosan kidolgozták.
A fegyver csőhossza variálható -ez egyébként egyáltalán nem autentikus-. Normál, 14,5" vagy 10,4"-es verzió között választhatunk. Attól függően, hogy a csőtoldó fent van e vagy sem. Viszont a gyári belső cső a 14,5-es opcióhoz van kitalálva. A rövidítéshez vagy új belső cső kell, vagy a gyárit kell visszább vágni.
További apró részlet a lángrejtő alátétje. Sikerült a valódihoz elég hasonlóra legyártani.hk416_8.jpgEgy átlag M4-hez viszonyítva a tokon észrevehető pár eltérés. A rail magasításról már volt szó. A tárfészek szögletesebb. A tár felőli rész szöge laposabb. Másabb az upperen lévő dudor. Félköríves, míg ugyan ez a részlet egy M4-en szögletesebb. Kicsit másabb kialakítású a lower vége, tube előtt.
A feliratok lézergravírozottak és mindegyik ott van ahol kell. Van sorozat szám is. A tűzváltón piktogramok szimbolizálják a funkciót. Az éles állásokat pirossal kihúzták.
Mondanom sem kell, hogy az upper és a lower úgy állnak, mint Katiban a gyerek. Az upper végén lévő fülek meglehetősen hosszúak és mivel aluból van strapabíró is. Amihez hozzájárul a fegyver rövidsége is. Ha pofára esünk vele jóval kisebb erőkar szeretné széttépni, mint mondjuk egy hosszabb -pl: M16- esetében a tokot.hk416_20.jpgKezelőszervek tekintetében nincs újdonság egy akármelyik M4-hez képest. Minden pontosan ugyanúgy és ugyanott van.
A tárkioldó gombja sokkal eredetibb, mint a sok más gyártó által készített kereszthornyos csavarral rögzített. Akár csak az igazin, itt is a gomban van a menet.
Mivel VFC fegyver, működik a bolt catch. A kamu zár -ami szintén kapott egy HK logót- hátul akad, ha a fegyvert felhúzzuk. Egyetlen hasznos funkciója, hogy hátul tartja a lemezt, míg a hop uppal babrálunk. Ennek a működés kicsit akadozó. A szűk hely miatt nem mindig ugrik tökéltesen előre a lemez. Más gyártóknál jobban működik ez a funkció.
Érdemes még pár szót ejteni a hüvelykivető ajtajáról. Ennek a zárja nem spiáterből van, hanem acélból. És nincs benne csavar, mint a legtöbb gyártónál. Ez sosem fog letörni, mint azok és paraszt egyszerű szerkezet. Egy rugó, egy stift és a háza. Ha nincs tökig a házba nyomva a stift nem lehet kivenni az egés cuccot, mivel alakosan nem engedi.
A VFC-nél tényleg megnéztek pár éles fegyvert és tényleg elgondolkoztak, hogy lehetne ezt játékpuskává varázsolni.

Az irányzékok szintén full igényesek. Finoman állíthatóak, szép a felületkezelés. A dipoteres hátsóirányzék jelölései sárgával ki vannak húzva. Figyeltek arra, hogy olyan csavarfejekkel legyen szerelve, mint az igazzyn.

A pisztolymarkolat érdekessége, hogy a szögét igyekeztek meredekebbre venni. Egy éles fegyvernél, ahol nem tartalmaz különösebben a működéshez szükséges alkatrészek a markolaton nem nagy cucc változtatni. Ám egy AEG esetében, ahol a motor a markolatban van, kell némi trükközés. A V2 gearboxhoz kapcsolódó motor szöge fix. (Később a VFC HK417 estében ezért lett egyedi gearbox.) Emiatt, ahogy csak lehetett megpróbáltak mindent előre pakolni.hk416_11.jpgA markolat feneket levéve látszik, hogy a magasság állítócsavarja lehető leghátulra került. A szárnyas bajonettzáras alkatrész nem csak esztétikai elem. A fedél rögzítésében is van szerepe.hk416_9.jpgMivel hátul már nem lett volna hely a rögzítőcsavaroknak, ezeket betették előre. A markolat minőségét jól szemlélteti, hogy a csavarok nem csak úgy a műanyagba tekerednek, hanem rézbetétek fogják. De nem azafajta kínai minőség, ami ez első összerakásnál kitépi betétet a helyéről.
Az áthelyezés következtében más lett a vezetékek elrendezése. Már nem a motor mögött megy mindkét kábel.hk416_5.jpgBetolható válltámasz HK sajátosságokat hordoz. Ez a német crane stock. Vastag gumírozás, némi sport csíkkal. Van egyfajta német diszkó giccs hatása a 80-as, 90-es évek fordulójáról. Minimális kotyogás tapasztalható.
A hossz állításához a csíkok előtti részt kell lenyomni. A levételhez, elöl kell felhúzni.hk416_6.jpgHátra kerül az akksi. A nyitáshoz 90°-kal el kell fordítani a gumírozott részt. Felül a gumiból kialakított bütyök zárja a szerkezetet.hk416_7.jpgBelül meglehetősen kevés hely van az akku számára. Kb 20mm átmérőjű a lyuk. Mintha a kisebbik cellás NiMh sztenderdnek készítették volna.hk416_16.jpgKezdetben a VFC fegyverek átlátszó polikarbonát hop up kamrával dobták piacra. Ezek a Marui hagyományokat követő 3 fogaskeres verziók voltak. A tárcsás hop up kamra VFC-nél 2012 körül jelent meg. Kevesebb alkatrészből áll, könnyebb állítani (A legtöbb ilyen kamránál a lenyomócsiga íve nem egyenletesen emelkedik, emiatt bizonyos tartományokban sokkal nagyobb az egységnyi elfordításra jutó lenyomás, míg máshol szinte tök érzéketlen.) és jellegéből fakadóan nem hajlamos az elállítódásra. Keveseb alkatrész miatt a gyártási költségeket is alacsonyabban lehet tartani.
A cucc minősége általában rendben van. (Több ilyenhez volt már szerencsém.) Egy kis probléma azonban adódott ennél. Ahol a gumi felfeszkszik tömíteni, volt egy kis öntési hiba. E miatt nem tudott teljesen a helyére feküdni és a szája is elnyomódott. Lemarva a feleslegest hibátlanul tömít a gumi. Egyéb helyen nincsenek öntési sorják, a felületek szépek. A lenyomókar gyakorlatilag holtjáték mentes.
A csőrögzítő elem tartogat egy kis okosságot, miszerint a két kiálló csöcs pluszban kapaszkodik a kamra anyagába, így biztosabb fogja a csövet.
A cső VSR és AEG gumival is kompatibilis. Ez valószínűleg a manapság divatos GBBR dömping miatt lehet. Így nem kell specifikusan két különálló termék sort gyártani.
A marások pontosak, egy alapos takarítás után hadra fogható.
A gumi hagyományos dudorral rendelkezik. Anyaga meglehetősen puha, kb 50-es. A szája és a válla sorjás. Belül viszont pontos és homogén a felület. Kis sorjátlanítás után szépen lőtt a fegyver és simán meg tudta pörgetni a 28-as teszt bb-t.
A lenymó szokásos hengerecske a gumi anyagával megegyező matériából.hk416_12.jpgA gearbox belül csak a szükséges helyeken tartalmaz kenőanyagot. hk416_13.jpgA ház sima V2 box. Az elején némi plusz anyaggal erősítés gyanánt. A sarkok élesek, nincsenek lekerekítve, emiatt a legtöbb feszültség itt összpontosul.
Az öntvény felülete homogén, sorja, hiba nem tapasztalható. A felület érdességén lehetne javítani valami bevonattal vagy polírozással, hogy tényleg fasza gearboxház legyen.
A baloldali félen, a tányérkerék tövében megfigyelhető egy félköríves kivágás, ami a visszaforgás gátló ablaka. Egy megfelelően lapos vagy hengeres tárggyal benyúlva fesztelíthető a gearbox szétszedés előtt.
8mm-es acél csapágyak beragasztva(!). Így kéne mindenkinek.hk416_14.jpgLetakarítva alkatrészeket a fentieket kapjuk.
Nózi: o-gyűrűs műanyag. Kicsivel rövidebb, mint az aftermarket cuccok. A hosszabb nózi sem okoz prolémát csere esetén.
Henger: 3/4-es krómozott réz.
Dugattyú: kék polikarbonát, egy acélfoggal.
Dugattyúfej: alu, alu rögzítéssel csapágy helyett egy műanyag előfeszítővel. Jobb szerettem volna, ha ez az alkatész műanyagból van. Az alu nem szántaná végig állandóan a bevonatos henger belsőfelét.
Rugóvezető: végig acél, kb örök darab.
Tappet plate: szintén polikarbonát.
Selector plate: alakosra hajlított lemez, a két oldalon tűzváltós KAC replikákba így oldotta meg a VFC, hogy elférjen a fogaskerekes szerkezet.
Cut off lever: sajnos spiáter.hk416_18.jpgA gyári AOÉ-n lehet mit javítani.hak416.jpgPár lövés már át ment ezen a fegyveren, nem volt teljesen új. A gyári hengerfej műanyagból van. Ahogy a képen látszik, barátságuk nem volt teljesen felhőtlen a alu fejjel. Középen sikerült kettérepednie az új korában kb 360fps-t tudó fegyverben.hk416_15.jpgA VFC-nek "sikerült" egy igazán innovatív, de annál hülyébb ötlettel előállnia. Nevezetesen az önhézagóló fogaskerekkel. Elméletben jól hangzik, de a gyakorlatban sosem lesz olyan, mint egy rendesen kihézagolt kerékszett. Az elmélet lényeg, hogy a rugós távtartók, majd jól elszeparálják egymástól a fogaskerekeket. Ahogy a képen látszik ez nem mindig sikerült jól. A középső keréken lévő nyomokat a sector kerék rajzolta. A másik baj, hogy a távtartók folyamatosan nyomódnak a csapágyaknak, e miatt sosem futnak olyan könnyedén. Kukába való megoldás. Hál Istennek, sima távtartókra cserélve a rugós borzalmat, fogaskerékszett csere nélkül kigyomlálható. A tányérkerék nem küzd ilyen problémával, normál hézagolással került beépítésre.

2020-as gearbox update!hk416_22.jpgMaga a gerboxház és rugós hézagolók nem változtak. Viszont belső nagy részét kicserélték. Ezekről ugyanaz mondható el, mint az Avalon Leopárdról, itt olvasható.

hk416_17.jpgA motor nem túl fickós, habár a kidolgozás minősége akár biztató is lehet. Jó lett volna, ha ebbe az árba belefér valami neodímium mágneses jószág.hk416_21.jpgGyárilag egy hi-cap tár jár a fegyverhez. Hájkepsége szomorú, mid-cap jobb lett volna. Kialakítása eltérő a fém STANAG tárakétól. Folyamatosan ívelt, nincs benne törés. Kicsivel hosszabb. Tekerni egy négyszög kulccsal lehet a lyukon keresztül. Alul nincs tekerőkerék.

Összegzés

Ez egy jól összerakott fegyver, persze messze nem tökéltes. Van pár hülyesége, amit nem árt kigyomlálni. Viszont, ez egy régi verzió. A webshopokat nézegetve az újonnan vásárolható HK416-ok szintén megkapták a második generációs belsőt, ami igazán jó hír. A kb 400€-os ár igen csak a felső szegmensbe teszi, ami ma Magyarországon finoman szólva sem a pop kategória. Ugyanakkor ezért a pénzért egy minőségi terméket ad a VFC.

A licenszelt VFC elsősorban azoknak szól, akik a lehető legrészletesebb AEG-et szeretnék birtokolni egész korrekt műszaki tartalommal (főleg, ha az új genes belsővel sikerül megvenni). Ez az amit más gyártótól nem tudsz megvenni.

pateron.jpgHa számodra is érdekes a blog és úgy gondolod, hogy megéri, hogy havi egy sajtburger árával támogass, sokat segítesz a megjelenő tartalmak készítésében.
A patreon támogatók az itteni megjelenés előtt olvashatják a legújabb bejegyzéseket.

paypal_me_donate-300x300.png
Vagy, ha nem szeretnéd folyamatosan támogatni a blogot, a paypal-en keresztül alkalmi hozzájárulással is tudsz támogatni.