G&G GR14 Black Stock

gggr14.jpgÁllításuk szerint, ők voltak az elsők 2004-ben, akik piacra dobták az M14 elektromos airsoft verzióját. Ezt, a céget bemutató videóból tudhatjuk meg. Mégis a világ inkább a Tokyo Marui-féle irányba mozdult el. A Classic Army kivételével, akik szintén a G&G platform mellett állnak. Viszont a Cymának, Kartnak, AGM-nek köszönhetően a világ a TM-féle rendszerét ismerhette meg.
Aki a két rendszer összehasonlításáról már írtam. Itt olvasható.
Ebben az írásban a rendszer alapjai voltak összehasonlítva.
Ám most adott volt a lehetősége, hogy egy új példányba leshessünk bele.
Nézzük, milyen a G&G M14 2018-ban.gggr14_1.jpgA G&G rengetegféle verzióban készíti. Többféle anyagú tus, EBR és különböző csőhosszokban kapható. A fekete polimer agyazásos verzió a legolcsóbbak közül való, ~250€-tól kapható az európai boltokban.
Átléptük a bűvös 200€-s határt, ami felett már keveredik a középkategória a felsőkategóriával.
A GR14 egyértelműen az utóbbi sorolandó.
A hővédőt kivéve minden matt és részletesen kidolgozott. Az agyazás felülete erőteljesen textúrázott. Érdes, mint a csiszoló papír, ezen biztos nem fog megcsúszni a kéz.
Fogásra a termék masszív, jó minőségű, egyben van érzést kelt.gggr14_14.jpgA legtöbb alkatrész alu. Acélt kevés helyen alkalmaztak.gggr14_12.jpgA lángrejtő/irányzék kombónál igyekeztek a legtöbb részletet belerakni a termékbe.gggr14_13.jpgMarui vagy kopija esetén nem állítható az első irányzék, ami a G&G-n igen.gggr14_20.jpgA lángrejtőt a koronás anya rögzíti a csövön. Az anya elforgását egy hernyócsavar akadályozza meg. A menet ugyan 14-es, de a menetemelkedés nagyobb.gggr14_19.jpgA cső az olcsóbb gyárthatóság érdekében kétrészes. A csonkba egy hernyócsavar rögzíti. Gyárilag kissé lazán. Mivel a csövet amúgy sem cserélgetjük csak úgy ad hoc jelleggel és azt sem szeretnénk, ha későbbiekben fellazulna, érdemes menetrögzítővel ellátni vagy beragasztani. A kalimpáló cső nem tesz jót a pontosságnak.gggr14_7.jpg2004-ben még nagyon más szelek jártak. Akkoriban nem tucat egyedi, színesre eloxált, sárkány rises téma futott. A fux a valódiság minél nagyobb mértékű megközelítése volt. És a G&G is efelé a trend felé futott. De nyilván tisztában voltak vele, ha nem csak a 3. világban szeretnének airsoft M14-et árulni (minek is?), és nincsenek valódi gyártótól licenszeik, hát rá kell nyomni a sajátjukat.
A képen a markingok mellett látható még a hátsó irányzék. A dipoteres nézőke mind a 4 irányba állítható a kétoldalon lévő gombokkal.gggr14_3.jpgKezelőszervek tekintetében a baloldalon található a bolt catch, avagy a zárakasztó. gggr14_4.jpgA zárkeretet imitáló alkatrészt rögzíthetjük vele.gggr14_5.jpgAmit a felhúzókarral húzunk hátra. Így hozzáférhetővé válik a hop up kamra állítótárcsája.gggr14_6.jpgEhhez a gombot be kell nyomni a replika esetében.
A fegyverhez jár egy töltőléc vezető. Az airsoftban ezt nem használjuk. Viszont a helyére szereléksín szokott kerülni, amihez le kell venni. 0,9-es imbuszos hernyócsavar fogja.gggr14_8.jpgAz agyazás válltámasz része. A markolat körül kismértékben másabb, mint a TM/Cyma féle.gggr14_9.jpgValamint az ajtó is máshogy van megoldva. Az akku ajtaja lefelé nyílik.gggr14_10.jpgFura, hogy találunk feliratot az ajtóban és, hogy nem az igazihoz hasonlító oldalra nyíló, ovális ajtót terveztek a tusba.
Mivel ebben a hátsóban van bőven hely, ezért nagy Tamiya csatlakozóval szerelték. A 8,4-es, 9,6-os NiMh/NiCd akkuk rendre ilyet kaptak. És hát akkoriban nem lipózás még épp a szárnyait bontogatta. Sőt nagyon sok esetben még ma is a hagyományosnak mondható cellák dimenziói köré terveznek akku tárolási helyeket.gggr14_11.jpgA legtöbb airsofter Cyma M14-et láthatott, ezért a G&G tárfészkének a látványa eltérő. Egyrészt a tárfészek nem a  gearboxhoz csavarozott spiáter alkatrész. Az agyazásba körbe egy vasból egy keret fut végig.gggr14_15.jpgSátorvas, biztosító, elsütőbillentyű, tárakasztó, amiket a fentebb látható acél alkatrészhalom elvégez.gggr14_17.jpgEz fogja össze az agyazást és a gearboxot. Többszörösen fontos eleme a rendszernek.gggr14_16.jpgRészleges szétszerelés látható a képen. Elöl az agyazás vasalatába kapaszkodik a gázblokk mögötti hajlított lemez.gggr14_2.jpgMint látható a tárak egyediek. Egyáltalán nem kompatibilisek a Marui rendszerrel. Gyárilag egy high-cap tár jár hozzá. A G&G platformozás egyik hátulütője a méregdrága és ritka tárak. A 140bb-s darabja ~30€ körül szokott lenni. Vigasztaljon a tény, hogy az adagoló csöcs kinyúlik a tárból így az összes bb kilőhető.gggr14_18.jpgA lépcsős kialakításra a gearbox miatt van szükség. Megfigyelhető továbbá, hogy a elölről a tár rögzítését a felhúzókar rugóvezetőjéből kialakított karom látja el. gggr14_21.jpgA G&G a TM AUG kamrára szavazott, amikor megalkotta ezt a fegyvert. Ennek több oka és előnye van. Ennél a kamránál az adagolócső nagyon rövid és akár csak az AUG esetében a toldata az adagolócsőnek rugós, hogy a helyére lehessen tolni. Bár megoldhatták volna egyedi alkatrésszel is, hál istennek nem tették, így az alkatrész ellátottság szélesebb.
A kamra tárcsás rendszerű. Tehát van egy csigavonalban húzódó nút a tárcsán, amibe a lenyomókar vége kapcsolódik. Fokozatmentesen, finoman állítható. Ugra-bugrálás és a gearbox kalapálása nem tudja elállítani.
A kamra anyaga spiáter, kidolgozottsága rendben van.
A gumi a G&G-k alap gumija, a sokszor "tuning" elemként cserélt zöld alkatrész. Klasszikus dudor, csövecske lenyomóval.
A cső anyaga réz. Belül egész karcos volt.
A legjobb ebben a szettben, hogy nem a TM M14-féle marást és rövidített gumit használ, hanem szabványos, átlag AEG csővel megy.gggr14_22.jpgA gearbox egy brutális spiáter szörnyeteg. A motor előtti csapágy felett megfigyelhető két kiálló tengely/csap. Ezek a visszaforgás gátlóhoz kötődnek. Az alsót hátrahúzva feszteleníthető az össze rugó.gggr14_23.jpgA ház orra körül egy anyagból készült a tárfészek, amibe az bb adagolócső csonkja is benne van. gggr14_24.jpgA kenést nem vitték túlzásba, hál istennek nem tocsog minden a kenőanyagban. gggr14_25.jpgA gb házba nem csoda, ha bele látjuk a Marui V7-et. Az M14 felépítéséből adódóan lapos és hosszú formájú boxokat lehet tervezni.gggr14_26.jpgAz öntvény minősége rendben van. Nem található raja kiugróan ronda, elöntött vagy sorjás rész. A felület homokszórt jelleggel kissé érdes.gggr14_31.jpgA motor tartó bak szintén spiáterből van. A tányér kerék tengelye körül forog. Ezt a szétszedhetőség miatt kellett meglépni.gggr14_32.jpggggr14_33.jpggggr14_27.jpgBelül a lényegi elemek kompatibilisek a legelterjedtebb V2/V3 alkatrészekkel: fogaskerékszett, henger, dugattyú + fej, rugóvezető, rugó, csapágyak.
Továbbá AUG hosszúságú nózit használ. A gyári műanyag nem o-gyűrűs.
A G&G tapasztalatim szerint elég szélsőséges fogaskerék szinten. Van, hogy teljesen jók a kerekek, van, hogy akkora 8-as van főleg a középsőben, mint egy ház. Nos, ennél is ez volt a helyzet. Elég trükkös volt úgy kihézagolni, hogy semmilyen szinten ne érjenek össze vagy bármihez.
A kerekek csapágyazás aszimmetrikus. A sector 8mm-es, a többi 7mm-es. Így két szett csapágyat kell beszerezni, ha ezt cserélni szeretnénk.
Egyedi az egyeslövés alkatrész, ami spiáter. Tovább a kapcsoló, tappet plate, visszaforgásgátló és a hengerfej.
Ez utóbbi műanyag. Ennek alternatívát a G&G és a Lonex kínál.
A visszaforgásgátló némileg tartalmas kompatibilis részt. Maga a megakasztó olyan, mint bármi másban, viszont a "tengelye" egészen más, ahogy a képen is látható.gggr14_28.jpgA dugattyúfej műanyag, fém betéttel, amibe sikerült olyan szinten beleragasztani a csavart, hogy letört. gggr14_29.jpgA G&G-re jellemző a képen látható plusz biztosítás, hogy a fej semmilyen körülmények között se tudjon elfordulni, ha mondjuk a csavar kicsit fellazult volna. Emiatt belefuthatunk némi inkompatibilitásba, ha gyári dugattyút szeretnénk összeházasítani egy másik fejjel. gggr14_30.jpgA motor relatíve alacsony fordulatszámmal képviselteti az erőt. A mágnesei erősebbek, mint az átlag kínai motorok, viszont nem éri el azt a szintet, amit erősebb neodímiumos erőgép. gggr14_34.jpgA gyári AOE.

Összegzés.

Mind külsőre, mind belsőre ez egy jól sikerült termék. Stabil műszaki alapot terveztek neki, ami kétségtelenül bírja, a valljuk be a legtöbb esetben DMR-nek szánt M14-et. És ez nem csak az elpusztíthatatlan elejű gearboxot jelenti, hanem a jó kamrát és mit sem érne ez az egész, ha a hop up szerkezet és cső nem lenne betonstabilan rögzítve.
Nem kell szégyenkeznie a high-end kategóriában, ha külsőről van szó. A belsőt pedig megbocsájtjuk neki a 250€-s árat és a végfelhasználást tekintetbe véve.

pateron.jpgHa számodra is érdekes a blog és úgy gondolod, hogy megéri, hogy havi egy sajtburger árával támogass, sokat segítesz a megjelenő tartalmak készítéséhez.
A patreon támogatók az itteni megjelenés előtt olvashatják a legújabb bejegyzéseket.