Tokyo Marui P90TR

tmp90.jpgA modern airsoft világ alfája a Tokyo Marui. Annyiszor esik róla szó, hogy szinte olyan kicsit is airsoftozó, hogy ne hallotta volna ezt márkanevet. A 90-es nagy gurítása volt az elektromos airsoft fegyver. Sokkal felhasználóbarátabb, mint az AEG korszak előtt, úgynevezett kalsszikus airszoft jószágok.
A Marui első vonalbeli terméket gyárt, ráadásul japánból, ennek megfelelően az ára cédula sem az alsó szegmenshez tartozik. Gyakorlatilag az atavisztikus Next Gen előtti, szériát a mai napig gyártják, lényegében változatlan formában. Így hát, nézzük részletesebben, milyen ez a múltat képviselő Marui P90!tmp90tr.jpgA TM AEG-ek jellemző, hogy 2-féle anyagból építkeznek: spiáter és különböző műanyagok. Azonban ez nem tévesztendő össze az olcsó kínai, dzsunka termékekkel. Japán cucc, ennek megfelelően a gyártás minősége, alkatrészek illeszkedése elsőosztályú. Kézbe fogva és szorongatva nem igazán lehet nyekergésre bírni a külsőt. Olcsóbb P90-ek esetében a jellemző a tok felső részének a lötyögése az alsóhoz képest. No, most itt ilyen nincs.
tmp90tr_1.jpgA P90 legnagyobb gyenge pontja a tárak mérete. Meglehetősen hosszúak, ezért macerás kitalálni, hogy hova rakja őket az ember -feltéve, hogy nem egy darab high-cap-pel játszik-.tmp90tr_3.jpg A szerkezet érdekessége, hogy felülről adagol, ezért nincs szükség mindenféle trükkökre, hogy az utolsó bb-t is pályára állítsa, a gravitáció megold mindent.tmp90tr_7.jpg
Az upper tövében található egy szintbe süllyesztett gomb, amivel a részleges szétszerelés kezdhető meg.tmp90tr_12.jpgEz a TR, azaz triple rail verzió vagyis 3db sín található rajta. (Amiből kettő épp nincs a képen.) Felülre célzást segítő optika pakolható, oldalra egyéb kiegészítő, mint pl taktikai lámpa.tmp90tr_2.jpgOptika hiányában használhatóak a sínbe épített fix nyílt irányzékok. A rail spiáterből.tmp90tr_11.jpgAz upper műanyagból van -ellenben például a Cymával, ahol spiáter-. Amennyire lehetett igyekeztek a valódihoz hasonlító feliratokat belenyomni.tmp90tr_10.jpg A hop up kamrát 90°-ban elfordítva lehet kivenni.
A felhúzókar működik, ennek rugója a cső körül található, tehát a cső külseje a rugóvezető.tmp90tr_13.jpgSzokványos -14-es menet található a lángrejtő alatt. Érdekes, hogy ezt a lépcsős kialakítást alkalmazták. Egy előnye biztos van, nagyon könnyű keresztbe felrakni rá lángrejtőt. (Vagy a hangtompítót, ami szintén jár a fegyverhez.)tmp90tr_6.jpgA P90 teljes mértékben kétkezes jószág. Minden olyan eleme, ami valamilyen formában bal vagy jobb kéz specifikus lenne be van rakva szimmetrikusan középre.
A tűzváltó az elsütőbillentyű alatti forgókapcsoló. A középen lévő szimbólum mutatja az épp aktuális módot. Mutatóujjal könnyen forgatható.
Maga az elsütőbillentyű 2 fokozatú és csúszó (ellenben a legtöbb fegyverben lévő csapkörül forgóval). Egyesben a tűzváltó nem engedi egy bizonyos útnál tovább, ezért csak az egyeslövés kiváltásért felelős kapcsoló aktiválódik a gearboxon. Sorozatra rakva a második kapcsoló lép működésbe.tmp90tr_4.jpgA hop up állítás eldugott helyre került. Kb középen található egy ajtó, amit körömmel el kell csúsztatni.tmp90tr_5.jpgÉs láthatóvá válik az állítótárcsa. Matrica jelzi a + irányt.tmp90tr_8.jpgA "tustalp" levételéhez meg kell nyomni a gombot, aminek hatására lecsúsztatható.tmp90tr_14.jpgErre szükség is szokott lenni, mivel a gearbox feletti részen lakik az akku. 8,4v-os kis NiMh pakk méretűeknek van hely.tmp90tr_9.jpgSzerszám nélkül a fent látható részegységekre lehet szétszedni.tmp90tr_16.jpgA hop up kamra P90 specifikus. Tárcsával állítható, amit azért szeretünk, mert könnyű finoman adagolni a lenyomás mértékét.
A gyári gumi iszonyatosan puha. Érzésre alulról nyaldoshatja a Shore 50°-os keménységet.
Itt van még a legendás Marui cső. Ez egy valódi "precíziós" cső. Szép a felület, pontosak a bemarások. Veri az összes olcsó kategóriás, szűkebb lyukú csövet. Ugyanis egy cső nem attól "prec." cső, hogy kisebb rajta a lyuk, hanem a belső felületének a minőségétől, egyenességétől, hengerességi tűrésétől. Ez az amit csak a sokba kerülő csövek tudnak.tmp90tr_15.jpgEz alapján a kép alapján láthatjuk, hogy a kínai gyártók honnan majmolták a kenjünk agyon mindent zsírral mantrát. Kívül-belül tocsog a híg fogkrémszerű kenőanyagban a gumi.tmp90tr_17.jpgA "szörnyeteg" lelke a V6 gearbox. Tőlem történelmileg műveltebbek szerint 2000-ben került piacra, méghozzá a Thompsonba AEG replikájában.tmp90tr_18.jpgMegfigyelhető, hogy a legtöbb AEG-gel ellentétben nincs selector plate az a cut off lever körül.tmp90tr_21.jpgEnnek az oka, mint fentebb írtam, két kapcsoló található a gearboxon. Az első -fehér- az egyeslövésért felel, a második a sorozatért.tmp90tr_19.jpgA két kapcsoló párhuzamosan van kötve. A közös elágazásnál gyakorlatilag egyként kezelhetjük őket. Vagy az egyik vagy a másik a kapcsol, mindkét esetben folyik áram a motorhoz.tmp90tr_20.jpgEgyeslövés kapcsoló felülről.tmp90tr_23.jpgA gearboxot felbontva bőséggel találunk abból a fehér kenőanyagból a fogaskerekek körül, amit beszínezett a spiáter kerekek kopadéka.tmp90tr_24.jpgMivel a V6-tal szerelt AEG-ek nem olyan elterjedtek, mint a V2-vel szereltek, ezért nem alakult ki körülöttük az orrtörés miatti para. Holott, ez a dizájn is nagyon hasonlóan kevés anyagot rejt a neuralgikus ponton. Sőt a belső sarkok sincsenek lekerekítve.
Megfigyelhető továbbá, hogy a középső fogaskerék csapágyazása ovális. A Thompsonnál az M14-ben is használt kisebb középső kereket használnak, a P90-nél szokványos V2/V3-at. A csapágy megfordításával hidalták át a furat elhelyezésének problémáját, így lett ovális.tmp90tr_25.jpgLetakarítva a belsőségeket gyönyörködhetünk a régmúltban. A Marui termékek a japán szabályoknak megfelelően 0,988J maximális energiával rendelkezhetnek. Részben ezért a fapados belső. Erről bővebben itt értekeztem.
Van egy lineáris M80-as körüli rugó, aminek a kampós vége a dugattyúfej spiátertömbjébe kapaszkodik. A kialakitás ésszerűségére egyedül a gyárbani összerelés könnyítésére tudok gondolni.
Spiáter a cut off lever. Ez a rendszer egyik neuralgikus pontja. A bütyök fokozott kopásnak van kitéve több okból is. Folyamatosan érintkezésben van a sectorkerékkel, mivel nincs selector plate, ami kiemelné sorozatlövéskor. Mivel spiáterból van és mondjuk combosítani szeretnénk belső alkatrészeken, hogy inkább 400 alá konvergáljon, mint 300-hoz hosszútávon gondolkozva nem árt acél fogaskereket alkalmazni. A keményebb anyag sokkal jobban igénybe veszi a puha spiátert. Hab a tortán, hogy az erőkar arányaiban -a többi modellben lévőhöz képest- jóval nagyobb, mivel a forgásponttól messzire kellett eljuttatni a végét -a kapcsolóhoz-. Régebben ennek az alkatrésznek a cseréje problémás volt, mert kevés helyen lehetett kapni és nem volt épp olcsó, ráadásul nem acélból készült, hanem aluból. Manapság már nem akkora érvágás keríteni egyet.tmp90tr_26.jpgAz atavisztikusság csúcsa a ventillálatlan dugattyúfej. A kompresszióra nem lehet panasz. A ventilláltság vagyis a dugattyúfej elejének lyuggatásának feladata a dugattyú sebességének növelés. Kisebb súrlódás és légellenállás, nagyobb ROF. Ennél a megoldásnál hátra- és előrefelé is dolgozik, azaz sűrít(ene). (Visszafelé a nózi irányából jön a levegő.)tmp90tr_27.jpgMindkét fogaskerék spiáter. Vasat egyedül a tányérkerék tartalmaz. A középső kerék külső ívén látható némi farkasfogazódás, ami kopás a jele.tmp90tr_29.jpgAz egy acél kilépőfogas dugattyút a mai napig sok airsoft fegyverben megtalálhatjuk.tmp90tr_28.jpg3/4-es réz henger belső felülete tükörsima. Azonban a présszerszám utáni sorját nem sikerült eltávolítani. Még szerencse, hogy kifelé történt ez a művelet és nem befelé áll a sorja.tmp90tr_22.jpgA Marui motorokra is jellemző a mentalitás, aminek szellemében az egész cucc felépül. Nincsenek hiperszuper anyagok, de ami van, azt igyekeztek igényesen megcsinálni. Az EG1000 motor egy pörgős szerkezet. Nyilván nem olyan, mint egy felső kategóriás, neodímium mágneses erőforrás, 7,4-es akksival sem érződik döglöttnek vele egy 400fps körüli AEG, sztender (18:1-es) áttétellel.

Összegzés.

Ez egy jó minőségben összerakott fegyver az AEG műfaj attyától. 250 és 400€ között kapható az eu-s boltokban. Vegyes érzelmeket generál a TM P90. Egyrészt van egy korrekt bódé, mellé egy nem túl acélos belső, a mi régiónkra. Szóval, aki ilyenbe töri buráját érdemes hozzákalkulálni egy acél fogaskerékszettet, rugót, rugóvezetetőt, dugattyúfejet, némi szervizköltséget és ha nem akarod elégetni a kapcsolókat valamiféle FET-et.pateron.jpgHa számodra is érdekes a blog és úgy gondolod, hogy megéri, hogy havi egy sajtburger árával támogass, sokat segítesz a megjelenő tartalmak készítéséhez.
A patreon támogatók az itteni megjelenés előtt olvashatják a legújabb bejegyzéseket.