G&G TR16 MBR 308WH

308wh.jpgA G&G annak idején a realisztikus megjelenéssel szeretett volna kitűnni a gyártók forgatagából. Ami valljuk, be az M14-gyükkel (1. AEG-jük) sikerült is. Mind a mai napig szép és részletgazdag AEG. Eltelt jó pár év és a trend megváltozott. Már nem a realisztikusság, a valódihoz hasonlító részletgazdag külső megjelenés a menő. Ahogy a 2009 körül mindenki mil-sim arc volt, úgy lett ma a tömeg a tucat egyedire, sokszázfős locsolásra vágyó massza. A realisztikusságot pedig átvette a videójátékok álomvilága. Nem csak itthon, hanem a világ legtöbb táján trend ez most. Lassan már a szemünket forgatjuk a sok unalmas űrdiszkópuska láttán. A piac diktál neked pedig fogyasztani kell, különben... (töltse ki a megfelelő részt egy marketinges). A koncepció ugyanaz a kaptafa. Legyen bionikus formatervű, egybe simuló, itt-ott kiszögellésekkel tarkított a felület. Persze, magyarázhatnánk azzal, hogy licensz díjak és jogok birtoklása stb, de piac ráunt és kell valami kevésbé földhözragadt.
Ennek szellemiségében mutatkozik meg a G&G jelenlegi csúcs technikája. És itt most a konkrét belső műszaki tartalomra gondolok. Lessük meg milyen is a G&G TR16 MBR 308WH.De, előbb fussok végig a külsőn.308wh_1.jpgA 308WH nevezetű cucc nem szokványos M4. Ez egy SR25 iteráció. A legfőbb különbség, hogy a tár hosszabb. Ez nem M4 tárral megy, hanem a nagyobb SR25 tárral.308wh_7.jpgA rail alumínium és a keymod rendszerrel bővíthető. A zárbetét formájú kivágásba aggathatók a railek, lámpák stb kiegészítők. A dolog előnye, hogy nem cipelünk magunkkal felesleges anyagot, mint a klasszikus railes előagyak esetében.
Az eleje masszívan csatlakozik a tok felső részéhez. 8 db csavar fogja és freefloat rendszerű. Tehát csak egy oldalról csatlakozik a fegyverhez az előagy mégpedig a upper csőcsonkjához.
A rendszer gyengéje a külsőcső. A gázblokk mögött a falvastagság le van csökkentve, a lángrejtő végét megfogva igencsak lengedezésre bírhat különösebben erőfeszítés nélkül. Ez a probléma amúgy jellemző a legtöbb G&G "M4" AEG-re.
Van gázrendszer imitáció, aminek a gázblokkja a csövet oldalirányú lengedezését némileg behatárolja. De, mivel freefloat, ezért a csövet kvázi nem merevíti az előagy.308wh_30.jpgA csővégének kialakítása egyedi. Hosszabb, hogy a sima M4 kamrát és normál V2 dimenziójú gearboxot alkalmazzák. Emiatt nem rakható bele bármilyen külsőcső.
Az A&K-ban, G&P-ben V2 long box van és normál M4 kamra. A G&G GR25-ben normál V2 és spec, hosszított kamra.
308wh_5.jpgA válltámasznak mindenféle "részlete" van. Hatalmas gumírozással látták el, hogy vadabbnak nézzen ki. Van egy lehajtható tároló, amibe kb AA elem méretű dolgoknak van hely.
Az egész cucc kialakításának mintha a Magpul CTR adná az alapját. Erősen átrajzolva, hogy ne legyenek jogi gondok.
A hossz állítható és a háromszögön belüli karral tehetjük meg. Ezt hatalmas és kelletlen pattanással jelzi. Ennek oka a másik végén található, bepattintva rögzítjük a kívánt helyzetben.308wh_6.jpg100e ft felett nem túlzás az igénytelen kifejezés, ha tubera nézünk. Egybe spiáteröntvény, ráadásul belül is úgy van öntve, hogy a rögzítéshez szükséges keresztben álló elem is része. Ez az, amivel a hosszú rögzítőcsavar fogja a tubeot. Ez eléggé behatárolja a vezetékeknek szánt helyet, mivel egy fix kivágás van. Ezen nem lehet átbújtatni az elektronika NYÁK-ját, de még egy kis Tamiya csatlakozót sem. Ez gyári állapotban kevésbé baj, hiszen 2,8-as sarukkal van megcsinálva bonthatóra. Viszont, amint változtatnánk a gyári felálláson máris kellemetlenségbe ütközünk.308wh_2.jpgA tok a Knight Aramament (valódit gyártó) kezelőszerveivel van megfűszerezve. Kétoldalas a tárkioldó és a bolt catch gombjai. Ezek nem valamiféle külső trükkel vannak megoldva, hanem szerves részét képezik a lowernek.
Megfigyelhető, hogy a tűzváltókar csak 90%-ot fordul a szokásos 180 helyett. Ez egy egész jó dolog, hiszen rövidebb mozdulattal válthatunk a funkciók között, szóval gyorsabb, egyszóval taktikúlabb.
A vaskos kiszögellések miatt optikailag csalóka a test megjelenése. Nem tűnik olyan hatalmasnak a tárfészek, de ne feledjük, ez a "nagytestvér" M4.308wh_3.jpgMeglepő módon a hüvelykivető ajtaja műanyagból van. Mögötte látható a hátul megakasztott zárimitációs lemez valamint a hop up kamra.

A G&G-nek is muszáj valamit fejleszteni a piac nyomására. Ez lett a G2 gearbox. És ez az, ami miatt érdekes ez az egész puska.


308wh_8.jpgAz ETU nevezetű elektronika legnagyobb újítása, hogy ha elfogy a bb, megáll a fegyver. Ehhez speciális tárra van szükség.
A jobb oldali piros karikában látható nyelv nyom meg egy gombot a tárfészekben, ami letiltja az elektronikát.
Figyeljük meg a másik körben lévő részletet. Ez a hajlott pöcs nyomja fel a bb-ket. Azért ilyen hosszú, hogy az AEG rendszer nyavajáját kijavítsa. Nevezetesen, hogy a hop up kamrába rendre marad mindig 4-5 bb, amit nem adagol fel a tár.
A cuccnak két ok miatt van egy forgáspontja. Az egyik, hogy a tár csigavonalban fogadja magába a bb-ket. Ha egy ilyen hosszú és merev műanyag darab lenne, akkor az első kanyarban elakadna. A másik, hogy így nem lóg ki feleslegesen és játék hevében nem törik le.
Meg kell jegyezni, hogy ez a tár, tehát az eredeti kell az AEG működéséhez. Az A&K SR25 tárak nem lesznek jók, mert máshol van az adagolónyílás.308wh_4.jpgA bekarikázott gombot nyomja meg a tár, amikor kifogy.308wh_11.jpgA G2H gearbox természetesen gyors-rugócserés. A fenti képen látható állapotig kell kibányászni belőle a gearbox, hogy aztán gyorsan rugót lehessen cserélni.308wh_12.jpgA tok mindkét stiftje rugós biztosítással van ellátva akárcsak a valódi. Szép részlet ugyanakkor hasznos, mivel így nehéz elhagyni őket.308wh_13.jpgA két furatba kattannak bele a véghatárolók308wh_16.jpgA G&G végre leszokott arról, hogy a rossz oldalra tegye a csavarok fejeit.
Látható, hogy szeparáltabb kábelcsatornát alakítottak ki a vezetékek számára. Szükség is volt rá, a vezérlőelektronika miatt sok jelvezeték fut.308wh_17.jpgMíg más gyártók a tokba integrálják a zárimitációs lemezt a G&G a gearbox oldalára rakta.308wh_18.jpgEhhez tartozik egy spec nyúlvány a gb orrán, ahová a lemez rugója kerül.308wh_19.jpgLecsupaszítva már-már majdnem átlagos a látvány.308wh_20.jpgA "gyors"-rugócsere.308wh_21.jpg

308wh_22.jpgÁtlagos V2 gearboxnak tűnhet, de rengeteg apróbb módosítás van rajta, ami miatt gyakorlatilag csak ebbe jó.308wh_23.jpgTovábbra is alkalmazzák az orr részen az iszonyatos mennyiségű anyagot, ami miatt a mai G&G boxok a legerősebb V2-k.
A henger vezetőléces résznél van kukucska lyuk az fogaskerék belépési szögének kémleléséhez annak, aki ezzel szereti tölteni az idejét.308wh_24.jpg

A belsőségek korrektnek mondhatók.
Dupla o-gyűrűs a hengerfej és a nózi. Ezek aluból vannak.
Full acél a fogasléc, ezt nem ár összeragasztani a testtel.

A rendszer gyárilag short stroke-os. Ez azt jelenti, hogy a dugattyú nem megy teljesen hátra, így a löket rövidebb, ergo nagyobb lesz a tűzgyorsaság.
Nézzük meg alaposan a sectorkereket. Ha megszámoljuk a fogakat, akkor 13-at taláunk rajta. Ehhez képest a dugattyú normál mennyiségű fogszámmal rendelkezik, azaz 16. (Beleszámolva a második, hiányzót is.)
Persze, mint minden ilyen műszaki beavatkozás ennek is két oldala van. A rövidebb löket azt jelenti, hogy kisebb hengertérfogatból gazdálkodhat a rendszer, azaz kevesebb levegőt tud tolni. A 3/4-es gyári hengernél ez nem jelent gondot. Kb 28mm vész el a henger térfogatából ehhez képest pedig kb 10mm-rel rövidebb a löket.
Azt is bele kell kalkulálni a dologba, hogy adott rugóval kevesebb lesz az fps, mert nem húzza fel teljesen.


308wh_9.jpgA hop up kamra továbbra is korrekt darab. Erről bővebben az ARP9 bemutatóban olvashatsz.308wh_14.jpgAz ETU némileg változott. Kisebb lett a NYÁK. Kétféle rögzített sorozatot tud, ahogy a fentebbi videóban volt.308wh_15.jpgVégre nem egy nyomorult SMD ledet kell kémlelni. Kapott egy rendes csipogót. Hallani még mindig jobban hallunk egy zárt csőből, mint látunk.308wh_25.jpgA kapcsoló ki lett egészítve a "tárérzékelővel", ami nyomógomb.308wh_26.jpgKülön kis NYÁK kiszögelléssel.308wh_27.jpgImmáron 4 kapcsolóval boldog a G&G tulajdonos.308wh_28.jpgA hátsót nyomogatja a selector plate. Ha be van nyomva akkor tud sorozatot. Ha DMR-esítés a cél, akkor a selector platet kell megakadályozni, hogy benyomhassa. Pl a ki kell reszelni egy kapcsolóméretű részt belőle. Így megmarad biztosítás és adott esetben műgyantával feltöltve visszaállítható az eredeti állapot.308wh_10.jpgAz ETU rendszerről bővebben itt olvashatsz.

308wh_29.jpg

Összehasonlításképpen a hossz csalóka. Csupaszon meglehetősen langalétának tűnik, míg nem rakunk mellé valamit. A fenti képen egy 14,5"-es csőhosszú M4 látható, ez AZ M4 hossz, az M4A1 hossza. Látható, hogy alig pár centivel hosszabb a másik. A markolatok hüvelyk- és mutatóujj része egy vonalban vannak. A belsőcső 400mm, míg egy M4A1 363mm.

Összegzés.

370€ körül kapjuk meg a legolcsóbb helyen a ketyerét. Műszakilag ez egy korrekt AEG. A belső miatt korrekt az ár. Csak ne lenne olyan csúnya a külső, gagyi külsőcső és igénytelen tube.

pateron.jpgHa számodra is érdekes a blog és úgy gondolod, hogy megéri, hogy havi egy sajtburger árával támogass, sokat segítesz a megjelenő tartalmak készítésében.
A patreon támogatók az itteni megjelenés előtt olvashatják a legújabb bejegyzéseket.

paypal_me_donate-300x300.png
Vagy, ha nem szeretnéd folyamatosan támogatni a blogot, a paypal-en keresztül alkalmi hozzájárulással is tudsz támogatni.