Cyma CM.028 - AK47

cm028_0.jpgEz a fegyver maga a legenda. Igazi mérföldkő az airsoft történelmében. 2006 környékére datálódik az első nagy airsoft bumm. Ekkor kezdtek a piacon szélesebb körben elterjedni a kínai AEG-ek. Az árak csökkenésével egyre több embernek nyílt lehetősége űzni ezt a hobbit. (És ekkor  éreztük először, hogy "felhígult az AS társadalom". :) ) A Cyma AK volt az airsoft szűz ország megszelídítője. Harmad áron lehet hozzájutni egy olyan airsoft eszközhöz, ami már élvezhető módon nyújtotta az AEG-ezés élményét. Egy olyan korban, ahol a hop up nélküli vagy fix hop up-os, rugós replikák uralták a pályákat (számügyileg). Persze az AEG-esek voltak a táplálék lánc csúcsai, a jóval nagyobb tűzerejükkel.
Erre jött a Cyma -többek közt- az olcsó elektromos AKjával.

 

A cég, mint mára kiderült, nem ragadt le azon a bizonyos mai szemmel gagyi, low-end szinten. A CM.028 már csak nevében és külső felépítésében hasonlít korai önmagára. A Cymára tényleg a legjobb analógia, hogy az airsoft világ Toyotája. Nem legszekszibb, nem leginnovatívabb fegyvereket készítik, egyszerűen azon az árszinten, ahol vannak nagyon jó és megbízható szerkezeteket gyártanak.
Innovációs szempontból mindig fejlesztenek valamit a termékeiken, ami illeszkedik az adott kor szelleméhez és árkategóriájához. Ne feledjük, ez ma is a belépőkategória.
Szóval, itt vagyunk a jelenben és velünk együtt CM.028 is. Felépítés szempontjából szinte egy, az egyben követi azt, amit Tokyo Marui első AK replikáinál kitalált. A fegyver nagy része műanyag, kisebb része fém. 85-95€ körül osztogatják, ami bőven megéri azt a +~20€-os felárat, amivel többe kerül, mint CM.522 vagy bármely 500-as szériás Cyma, Spartac vagy Dragon replika. Strapabíróbb, igényesebb, minőségibb terméket kapunk a plusz pénzért.cm028_7.jpgKülsőre nagy vonalakban az AK47 replikája szeretne lenni és nem a modernebb AKM-é, amik a magasabb kategóriában gyártott 7,62-es, klasszikus gereblyék. (Fura módon AKM-ből több van, mint AK47-ből, holott az utóbbi AZ AK az átlag ember fejében.)cm028_16.jpgAz elejében a fegyvernek egész sok a fém alkatrész: külsőcső, elsőirányzék, tisztítóvessző imitáció, gázblokk, szétszedőkar, hátsóirányzék. A többi műanyag.cm028_8.jpgAK47-es jellegzetesség a menetvédő gyűrű. A menet -14-es.cm028_9.jpgEnnyi pénzért ne álmodozzunk igaza fáról. Az előagy fahatású ABS. cm028_17.jpgPuritán kezelőszerveket találunk, akár csak a valódin. A "csúcs ergonómiás" tűzváltókar, ahol első a sorozat, második az egyes. A felhúzókar mögött található a hop up állítókarja.cm028_15.jpgA baloldal AK47-hez illően nincs infrabak. Van viszont egy nem túl autentikus szíjakasztó és vaslemezből préselt tokfedél. A tok kompletten ABS.cm028_13.jpgHa 4 csavart látsz egy airsoft AK replika tárfészke körül biztos lehetsz benne, hogy az ős Marui elvek szerint épül fel. Az első két csavarra kapcsolódhat a hozzá tervezett szereléksín. Amire például red dotot rakhatunk.cm028_12.jpgA spiáter célgömb kidolgozásánál nem a messzemenőkig részletesség volt a fő szempont. Állítható a magasság és kész.cm028_11.jpgA hátsó irányzékon pont annyi lehetőség van, akár az igazin. A nézőke magasságát tudjuk állítani a csúszkával. Igény szerint tehetünk rá a valódiról irányzékot, kompatibilis vele.cm028_10.jpgIsmét egy erőteljesen Maruis részlet. A betolható vagy behajtható válltámaszos replikákon itt kap helyet az akksi. cm028_18.jpgFix tus. Ezt vésse jól mindenki a tudatába, aki low-end AK-t szeretne venni, és 47/AKM vonalon gondolkozik. Az alulra hajtható válltámaszosért szinte tilos pénzt adni. A szerkezet nagyon gyenge, mivel főként spiáter és nem bírja annak az erőkarnak a nyúzását, amit a tus generál.
Ez a legbiztosabb megoldás ebben a kategóriában. Persze nem árt odafigyelni a konzol csavarjaira, amik a műanyag tokba fogják a spiátert, különben törés lesz a vége.cm028_19.jpgSzerszám mentesen nyitható az akku helye. Emiatt sok tustalp veszett már az erdők mélyén. Az újabb Cymáknál kicsit jobban szorul a fedél. A jó hír, hogy külön is lehet kapni pár €-értcm028_6.jpgA hop up szerkezet műanyagból van. Ugyan ez a kamra van az 500-as szériában is. Ott belefutottam olyanba, hogy csak kamracserével sikerült megszüntetni, a hektikus adagolást és az összevissza szórást néhány példány esetében. A fém Cyma kamrában viszont még nem csalódtam. Míg ez teszi a dolgát, felesleges baszogatni vagy cserélni.
A hop up gumi is hasonló. Van, hogy puha, van hogy keményebb anyagból van. Van, hogy faszán lő vele a fegyver, van hogy nem. És a kettő közti átmenet. Ebben a példányban az oké kategória volt.cm028.jpgA gearbbox házon nincs túl sok újdonság. Szokásos V3.cm028_1.jpgcm028_2.jpgBelül a zsír Cymásan nagy adagokban tocsog, olyan helyeken, ahol igazából semmi keresnivalója.cm028_4.jpgA belsőségek nagyon kevésben térnek el a drágább Cyma modellekben lévőktől. Ami alapvetően jó dolog. Nincsenek csicsás alkatrészek, viszont robosztusak annyira, hogy bírják a gyűrődést ésszerű kereteken belül. Tehát nem csilláiárd fps-es dmrkét. 400 alatt évekig vígan elmuzsikálnak, ha nincs gyári hibájuk. Jellemzően a középső fogaskerék nagyobb kerületén lévő fogakból pattanhat le pár, amitől megáll a rendszer.
A drágábbhoz képest gyengébb a rugó.  A rugóvezető pedig, nem csapágyas. Aminek két következménye van. Az egyik és júzer számára felfoghatóbb, hogy kevesebb előfeszítést kap a rugó, ezáltal kevesebbet lő a replika. A rugó ereje nincs kihasználva teljes hosszában (megjegyzem a replikák 99%-ánál nincs). A másik, hogy az összenyomódás során keletkezett csavarodásból adódó feszültséget, nem tudja elvezetni az alátét a rugóvezetőn. Emiatt gyorsabban fárad a rugó.cm028_5.jpgAz AOE olyan szokásosan gyenge, gyári.cm028_3.jpgA motor igencsak alap. Ennyi pénzért csodát ne várjuk. Főleg egy alapvetően összetettebb, drágább alkatrésztől.

Összegzés.

Ma is vállalható és nem hoz szégyent hírnevére a Cyma. Az árért cserébe, egy korrekten használható replikát kapunk. Hangsúly a funkcionalitáson van. Ez egy low-end fegyver, kezeljük így is és főleg az anyaghasználaton mutatkozik meg. Aki alkalmi játékos és nem igazán érdekli, hogy mennyire realisztikus a fegyvere, az egyik legkiválóbb eszköz a CM.028.
Ellenlábasa a JG. Pl ez, ami tilos megvenni ezzel a behajtható válltámasszal. Árban ugyanott van. A két fegyver annyira hasonló, hogy teljesen mindegy melyik vesszük.

Véleményem szerint ez a fegyver teljesíti azt a minimumot, ami az élvezetes játékhoz kell, anélkül, hogy szét hullana a kezedben. A Cyma, Dragon, Spartac és egyéb olcsó 70€ körüli borzalmai nálam nem üti meg ezt a mércét. Gyenge műanyag külső, nyekergős illesztések. Hiába van bennük teljes értékű AEG belső, a külső egyszerűen agyoncsapja a képet. Ezért azokat semmiképp sem ajánlom. Mindenképp megéri rákölteni azt a plusz 20€-t, amiért már normális AEG-et adnak.

pateron.jpgHa számodra is érdekes a blog és úgy gondolod, hogy megéri, hogy havi egy sajtburger árával támogass, sokat segítesz a megjelenő tartalmak készítéséhez.
A patreon támogatók az itteni megjelenés előtt olvashatják a legújabb bejegyzéseket.