APS Phantom Extremis MKII

Űr képtelenség?

aps.jpg

Űrkorszakot írnak az APS-nél. Két év megfeszített kutatgatás és fejlesztgetés után meg alkották az Extremis család két tagját. Mark 1 és mark 2 néven. Az előző linken csak úgy repkednek a fantázia nevek és rövidítések. A marketing gépezete igazán kúl színben próbálja feltüntetni a fegyver fícsöreit. Már ami a külsőt illeti. Félig-meddig ázsiai stílusban. Kicsit bohókás, kicsit sok, kicsit béna. A lényeg, hogy egy sci-fi űrhajó ihlette a sok fantázia nevet. Az extremis magyarul képtelenséget jelent. Hogy miért ez lett a neve? Ezt a fantáziádra bízom. 

Az armalite forma sosem avul. Legalábbis erre enged következtetni, hogy piacon évről évre, egy több és több modell jelenik meg. Ez a fegyver is egy n+1-edik reinkarnáció. Nézzük kívülről!

extremis_mk2_9.jpg

A test részleteiben erőteljes átszerkesztésen esett át. Az upperről eltűnt a hüvelykivető ajtaja, kapott pár sport csíkot, ettől lesz sci-fi űrhajó. A 70-es évek űrkorszak víziójának ék formáira emlékeztetnek a részletek. Markingok tekintetében van mindkét oldalon extremis, phantom, mk2, mélytengert idéző csápszakáll, egy kis APS logóval és feliratokkal.

extremis_mk2_10.jpg

A csápszakáll motívum pár helyen visszaköszön. A sín kapott számozást, mert menő és jól néz ki. A hüvelyterelő is más formájú, mint a megszokott M4 verzió. Kevésbé nyúlik ki a síkból és kerekebb. 
A forward assist mechanikussága megölte volna fegyver futurisztikusságát, vélhetően. Ezért nem került fel.

extremis_mk2_2.jpg

A loweren lévő kezelőszervek is átestek némi változtatáson, hogy az űrharcoknak jobban megfeleljenek. Van kétoldalas tűzváltó. A feliratok szitázása kicsit elcsúszott, az amúgy máshol rendben lévőkhöz képest. Egy kis ázsiai bénaság befigyel a feliratok tartalmában. Biztosított állapotban a HOLD int nyugalomra, azaz tartasd magad. Egyeslövés űr szinonimája a fájdalom, azaz PAIN. Ha pedig átpattintjuk sorozatra, a pokol eljövetelét engedjük e világra a csövön keresztül. HELL.
 extremis_mk2_7.jpg

A tárkioldó kétkezes. És az űrben valószínűleg nem okoz gondot, ha fegyvert leengedjük, és a ruházatunkhoz csapódik, azon támaszkodik. A kioldógomb semmilyen védelmet nem kapott, hogy véletlen megnyomódás ellen. Sőt. Igyekeztek minél inkább kiemelni a tok síkjából.
A bolt cach két nyomásra alkalmas pontot kapott. Felül és alul. Az alulra azért van szükség, mert a fegyver kamu zárját ezzel lehet hátsó pozícióban megállítani. Pl, amíg hop upot állítunk. Ha nem akarjuk, hogy fegyver blow backeljen, alul nyomva kell tartani a gombot. A felső pedig egyértelmű, hogy a visszaengedést hivatott kiváltani. Persze ehhez elég simán elsütni egyszer a fegyvert, mivel az első lövésre előreugrik.

extremis_mk2_4.jpg

Markolat. Szintén az űrnek tervezve. Két gumijellegű betéttel, amik megváltoztatják az ergonómiát. Ehhez csak körömmel alányúlva ki kell pattintani őket.
A sátorvas fix. Vékony űrkesztyűhöz tervezve. 
Az elsütőbillentyű egyenes kialakítású, "speed trigger" jellegű. 

extremis_mk2_3.jpg

A tus full műanyag. A többi betolható M4 tushoz képest hosszabb. Pl, egy crane stockhoz második pozícióba kattintva ugyan olyan hosszú, mint ez teljesen betolva. Mindkét oldalon QD szíjakasztó ponttal, egyet adnak is a fegyverhez. Itt lakik az akksi. Csak a tubeban fér el. A hely egész nagy. 26mm az átmérője. A hátulja lehajtható. A nagyobb gombbal a hossza állítható. Kisebbel pedig lehúzható a tuberól. 

extremis_mk2_6.jpg

Az előagy. Ugyanabból a fémből készült, mint a test. A most divatos keymod az űrben is kúl. Szóval ezt kapta. Sínek nem járnak hozzá, külön kell beszerezni. Masszívan kapcsolódik a fegyverhez, 2db 4-es csavaron keresztül. 

extremis_mk2_11.jpg

Az irányzékok felcsaphatóak, mivel az űrharcosnak úgyis csak akkor kell, ha megsérül az sisak automata célzórendszere. Elöl sima tüske, magassága állítható. Hátul diopteres, 4 irányba állítható. 

extremis_mk2_8.jpg

A bolt cachet kivéve az összes kezelőszerv kétoldalas. Beleértve a felhúzókart is. Jó nagy fülekbe kapaszkodhatunk.

extremis_mk2_12.jpg

A lángrejtő full fjúcsör. Surefire Warcomp utánérzéssel. Stílusa illik a fegyverhez. A belsőcső végig ér benne. 

extremis_mk2_14.jpg

Itt van őkelme, a kétoldalas tárkioldószerkezet. Beszéljenek a képek.

extremis_mk2_13.jpg

Szerkezetileg a fő újítás látható a képen. Egyrészt szakít a megszokott AEG hagyományokkal és real steelesebb, GBBR-esebb megoldást hoz a menetes buffer. (Plusz, ugye betoldottak a lower végébe, hogy több menetnek legyen hely.) Egyben azt is jelenti, hogy szerszám kell a rögzítőgyűrűhöz.
A másik újítás, hogy már nem kell atomjaira robbantani a fegyver a gyorsrugócseréhez. 

Nézzük a belsőségeket!

extremis_mk2.jpg

Ahogy a képen is látszik, szokásos Marui fazonú a hop up kamra. Az APS "Silver edge" "technológiáját" hordozza magán. Ami egyfajta kémiapolírozás. Ugyan ezt az eljárást kapta a gearbox is.
A műanyagok egész jó minőségűek, sorjamentesek. A lenyomókarnál kis holtjáték tapasztalható.
A lenyomó csiga -ahogy a képen is látszik-, elég digitálisan emeli a bb-t. Kis mozdulatokkal, óvatosan kell beállítani a hop up hatást.
A gumi puha, kb. 50-es keménységű. Semmi faxni, klasszikus kialakítású. Ehhez jön egy műanyag h-lenyomó. A rendszert kitakarítva, jó minőségű bogyóval etetve a lőtáv és a lőkép kielégítő. Bármely airsoft rendezvényen megállja a helyét.
A nagy átlaghoz képest a cső hop up ablaka kicsit másabb. Elől rámpaszerű ívet húztak bele, hátul szokásos egyenes lecsapás van. Jó dolognak tartom az elejét, kíméletesebb a gumihoz.

extremis_mk2_1.jpg

A cső bevonatos réz. Érdekessége, hogy az elején kapott két o-gyűrűt. Ezek hivatottak stabilizálni a külsőcsőben, tompítani a lövéskor keletkező rezgéseket.

Nézzük a boxot!

extremis_mk2_17.jpg

A fegyver újdonsága a kétoldalas kezelőszervek. Ez a gearboxra is kihatással van, ugyanis az oldalán helyezkedik a mechanika. A rendszer VFC KAC replikák megoldására emlékeztet. 
Van lyuk a visszaforgásgátló oldásához.
Elektromos oldalról, pedig látható a biztosító. Safe állásban a selector plate nem zárja az áramkört. Ez egy plusz biztonsági funkció. Régi Marui szabvány. Sok fegyvernél elhagyják, mivel kontaktusok koszolódása, érintkezők kinyúlása hektikus működést tud eredményezni.

extremis_mk2_18.jpg

Nedves álmok netovábbja a gyorsugócsere, itt is felüti buksiját. Fémtalp, műanyag csöcs és egy csapágy jellemzi. 4 nyúlvánnyal kapaszkodik a box végébe.

extremis_mk2_19.jpg

Szétbontva a szokásos APS belsőségeket találjuk. A kenés olyan jó közepes. Nincs agyon nyomva tök felesleges helyeken, mint pl egy Cyma.

extremis_mk2_21.jpg

Az úgynevezett "Silver edge" gearbox pucér pompájában. A polír jótékony hatással van a dugattyú és tappet plate mozgására. Könnyebben járnak.
Az APS a gyári vezetékeket beragasztja. Ezért vannak ott a fekete zsugorcső maradványok.

extremis_mk2_20.jpg

Belül.
Van 8mm-es golyós csapágy. Ha kiveszed, sose üsd meg a belső pályát, különben nagy eséllyel tönkreteszed. Befelé ugyanúgy áll ez a dolog. A kivétel értelme, hogy akármennyire golyós a cucc nem árt beragasztani, hogy tengely irányba egyáltalán ne tudjon elmozdulni.
A fogaskerekek szokásos vasporból gyártott, csájníz cuccok. Ha nem kell űber efpées vagy atom ROF teszik a dolguk. Jár hozzájuk egy vas dealayer is.
A selector plateből kicsit le lett nyalva, hogy a tűzváltó mechanikaforgató alkatrészének fogasrésze elférjen. Szóval ez egy viszonylagosan egyedi alkatrész.
A henger egy szintén bevonatos réz. A csőméretéhez illő 4/5-ös térfogattal. Belsőfelülete rendben volt.
A hengerfej semmi különleges, műanyag bevonatos réz fúvókával. Erre passzol -a képről lemaradt- nózi, ami szintén az említett rézből van és o-gyűrűs.
A dugattyúfej műanyag, csapággyal, fémrögzítéssel. A rajta lévő o-gyűrű megfelelő tömítettséget adott.
A dugattyú tök alap, 1 acélfogas. A második fog gyárilag eltávolítva.

Itt figyelhető meg a gyári AOE, ami miatt nincs második fog.

extremis_mk2_22.jpg

Ahogy a külsőnél itt a belsőnél is meg vannak ideologizálva a dolgok. Az APS szótárában az Evolution Edge ultrakúl név egy teljesen átlagos kínai motort takar. Nem egy erőbajnok.

extremis_mk2_16.jpg

Összegezve. Kapunk egy kúl tech nevekkel szétmarketingezett airsoft fegyvert. Kívül, belül. Ez jellemzően szintén az az airsoft fegyver, amit a külseje fog eladni. A jó hír, hogy erre fáj a fogunk nyugodtan belevághatunk, műszakilag rendben van arra a feladatra, amit a legtöbb airsoft játék állít majd elé.
Az EBB csattogása pluszban vonzóvá teheti. Ad egy plusz hangot a fegyvernek, de egyéb élményre nem kell számítani.

pateron.jpgHa számodra is érdekes a blog és úgy gondolod, hogy megéri, hogy havi egy sajtburger árával támogass, sokat segítesz a megjelenő tartalmak készítéséhez.
A patreon támogatók az itteni megjelenés előtt olvashatják a legújabb bejegyzéseket.