ASP SVU

svu.jpg

ASP azaz Airsoft Pioneer. Bevallásuk szerint egy disztribútor cég, akik bizonyos airsoft javak, földi elosztásával foglalkoznak. Állítólag sikerrel. Az ő disztribúciójuk mellékterméke lett az ASP SVU-A (vagy valami olyasmi).
Egyetlen címkézett produktumok (jelenleg) ez a jószág. A megvalósításért a matrica mögött a Cyma áll. Bár nem vallják be, de a kivitelezés jellegzetesen Cymás jegyeket hordoz. De erről majd később!

Nézzük kívülről a fegyvert! Mint említettem SVU-A replika szeretne lenni. Ez elsődlegesen azt takarja, hogy a tűzváltókar 3 állású. Ebből 2, a gyakorlatban egyeslövés, egy pedig a sorozat. Az utóbbit jelentené a nevében lévő Aladár betű.
Mivel az igazzy fegyver is hasonló válltámasszal szerelődik, nem volt probléma a motor elrejtése. Jókora műanyagházban lakik. Felette a tokfedél rögzítő kallantyú.
Mivel a fegyver gyakorlatilag egy átalakított SVD, ezért ugyanazokat a tárakat eszi.

svu_1.jpg

A bipod is része fegyvernek. Ez a sátorvas előtti konzolon foglalna helyet, bár most épp nem volt rajta.
Polimer előagy szintén ismerős lehet az SVD-kről.

svu_2.jpg

Az előagy jópár módosításon esett át, hogy az elsütőbillentyű és a pisztolymarkolat is odaférjen. Az infrabak a tokon előrekerült. Az elsütőbillentyű felett található a biztosító. Retesz jellegű.

svu_5.jpg

Az SVD-hez képest más irányzékokat kapott a fegyver. Mindkettő felcsapható. A bullpup kialakítás miatt roppant kompakt.

svu_3.jpg

A baloldalon kapunk egy csodálatos logót. Kard, plusz szárnyak egy karikában SO UL felirattal. A sorozatszám más képeket nézve nem tűnik konstansnak. 
Mivel bullpup fegyvert és nincs tus a pofadék a tokfedélen van. Fix, nem állítható semmilyen irányba.

svu_4.jpg

A fegyver részét képezi a hangtompító imitáció. Belül szivacsos. A gyári belsőcső kb 3/4-éig belenyúl. Szóval akinek csőfétise van, itt gyárilag megkapja. Plusz a rávaló kupakot is. Kár, hogy az elején mindkét oldalra került lyuk. Ront az autentikusságon.

svu_7.jpg

Az SVD-hez képest, kicsit több dolgot kell eltávolítani, ha hozzá szeretnénk férni a beléhez. Első körben az előagytól kell megszabadítani. Ehhez oldani kell rögzítőgyűrű karját, majd előrehúzni.

svu_6.jpg

A csövet rögzítő hernyócsavar(ok) a hátsóirányzék alatt tanyáznak. Ehhez csak oldani kell az irányzék csavarját, majd kézzel szépen kijön minden.

svu_8.jpg

A csövet még azonban fogja 2 csavar. Az elsütőbillentyű előtt. Torx csavarok. Ez megoldás főként JG-re emlékeztet. Ezek után kihúzható a külsőcső.

svu_9.jpg

A gearbox eltávolításához a válltámasz szintén Torx csavarját kell kitekerni.

svu_10.jpg

Ahhoz az elsütőszerkez, tárakasztó lemezét eltávolítsuk, ki kell venni a tűzváltókart. Ehhez kb 45°-ban felfelé kell állítani, majd kihúzni. Ha itt járunk ugyanígy eltávolítandó a tokfedél karja is.
A lemez egy csavarhúzóval kipattintható, mivel már nem fogja semmi.

svu_11.jpg

A stift a lemezt rögzíti elölről. Simán kihúzható. Alatta található egy keresztfejű csavar, ami gearboxot rögzíti. 

svu_12.jpg

Ahhoz, hogy a box kijöjjön, ki kell szedni a elsütő rudazatot. A billentyűnek a tengelye egy stift. Ez kihúzva kivehető.

svu_13.jpg

A gb-t a képen látható módon kihúzva a tokból lepattintható a rudazat. 

svu_14.jpg

Elölről kihúzva már nincs akadály a box kiszerelésére.

svu_15.jpg

Az SVU egy jópofa, full spiáter cucc. Belső műszaki alapját a Real Sword tette le, a külső módosított megvalósítás a Cymát illetti. A belsőségek teljesen ugyanazok, mint bármelyik Cyma SVD-ben. Nem csak hasonlít rá. Komplett Cyma box és hop up.
A beléről már írtam, akit az is érdekel, az a Cyma SVDS-nél megtalálja.

A gearboxon kívül van pár nüansznyi különbség: plusz alkatrészek, ami miatt a fegyver tud sorozatot. Fogasíves megoldással a cut off levert felpattintja, ha a tűzváltót a megfelelő állásba forgatjuk.

Összegezve. A piacon nem kapható másik SVU replika. Így alternatíva híjján, csak ezt választhatjuk. Számomra fájópont, hogy full spiáter a fegyver. 
300€ körüli ára miatt nem lesz egy tömeg cikk a hazai pályákon.
Fogása meglepően kényelmes volt számomra. Tömegével pedig a nem túl gyúrós egyedek is barátságba kerülhetnek.
Alkatrész módjával van hozzá. Mid-cap tár elérhető.
Kidolgozottsága olyan, mint bármelyik fém Cyma AK-nak a felsőház tájáról.
pateron.jpgHa számodra is érdekes a blog és úgy gondolod, hogy megéri, hogy havi egy sajtburger árával támogass, sokat segítesz a megjelenő tartalmak készítéséhez.
A patreon támogatók az itteni megjelenés előtt olvashatják a legújabb bejegyzéseket.